 |
 |
 |
 |
 |
Zoo
 |
2008.02.27. 08:32  |
 |
érdekes dolog ez a magántulajdon, Gömb. Nálunk van itt egy medencéje a háznak, egyik szombat délelőtt 3 idegen 20 év körüli picsa lubickolt benne. És ennek a medencének is vannak szabályai, például a gondnokság csak a lakóknak és ittalvó vendégeinek tartja fenn. Mert ha a sima vacsoravendégeid is jöhetnének, akkor minden este másik lakó hozna 30 részeg hangoskodót a medencébe, mert "az én vendégeim". És hogy ez ne legyen, ezért vannak korlátozások.
A 3 picsának viszont kellett hozzá egy attitűd, hogy idegen helyen ezt tegyék, pl. "most mi ebben a nagy ügy, ez csak egy kis pancsolás, nem emberölés", és "majd bájosan fogunk mosolyogni a gondnokra".
És vitathatatlanul benne van az emberekben ez a "most mit szívod fel magad? csak motorozunk, nem a lányodat erőszakoljuk", vagyis hogy aki tilosban jár, az egyrészt megpróbálja bagatellizálni a vétkét (nem csináltam semmi rosszat), másrészt fegyvereket vet be a védekezés mellé. A 20 éves lányok a fürdőruhás csáberejükkel nyomatékosítottak, a motoros meg azzal, hogy "akkor kapj el bazmeg", vagyis nem elég, hogy tilosban jártok, megpróbáljátok bagatellizálni, és még ellentámadásba is lendültök. Értem ezalatt, hogy maga a motor ad egyfajta szabadságot ahhoz, hogy több mindent meg lehessen tenni, mert úgyse kapnak el. Ez nem jó.
És azt mondod, hogy a drótkötél durva, és igazad is van, kibaszottul durva. Mégis mikor a századszorra visszatérő meggytolvaj cigánygyereket megrázatta a kert tulaja, akkor azt mondtuk mind, hogy "valamit már muszáj volt csinálni". És sajnos ez így van. Kibaszottul semmi tusztelete nincs ma annak, hogy "ez másé, ehhez nem nyúlok". Erdő, megence, kert, feleség, akármi. És emiatt én támogatom, hogy az ember villanyozza fel a kilincsét. Talán azért, mert sose próbáltam elvenni a másét, és innen jön az én hozzáállásom.
|
|
Hozzászólás szerkesztéséhez vagy törléséhez adminisztrátori jelszó szükséges!
Hozzászólás törlése esetén az már nem állítható vissza!
|
Hozzászólás szerkesztése / törlése |
|
|
 |
 |
 |
 |
|
 |