Nyalaka |
|
1974. október 06. (Mérleg)
Annak idején olyan jól indult minden! Hogy hol siklott ki, azt senki nem tudja.
Ikerként
láttam meg a napvilágot. (Uramisten! Ebből kettő is van?!) Csak később
lettem Mérleg, aki egyensúlyra törekszik a komoly dolgok és a tömény
hülyeség között. Legtöbbször felborul az egyensúly, a sok baromság
lehúzza a serpenyőt. Már a gimnáziumban is állandó gondom volt ebből, a
jópofa vagy csak jópofáskodó órai beszólások a társaimnak derültséget,
tanáraimnak idegrohamot okoztak. A székhez kellett kötözni, hogy
bentmaradhassak az iskola falain belül. Hőn szeretett osztályfőnöknőm
földi küldetéstudata miatt – miszerint meg kell szabadítani tőlem az
iskolarendszert – a középiskola állandó túlélőshow volt számomra. Végül
leérettségiztem. Mert a Vakond felkeltett. Ha nincs a cimborám, talán
még most is aludnék. Éretlenül. |
Aztán meló, mert kell a lóvé. Voltam
én minden: parkolóőr, biztosítási ügynök, üdülési jog-díler,
autóvillamossági szerelő, raktáros, területi képviselő, sőt: popzenész.
Két év a 4F-Clubbal: azok voltak ám a szép idők!
Aztán benőtt a
fejem lágya. (Micsoda nagyképű duma!) Édesanyám nyomására, aki mindig
is a tudásban hitt, felvételiztem egy egyetemre. A projektből még
másfél év van hátra és nemsokára diplomám lesz! Juhéj!
A Zoo-val
száz éves barátság bilincsel össze. Egyik hülyébb, mint a másik, így
remekül kiegészítjük egymást. Vállvetve munkálkodunk (?) a Délutáni
Show-ban a hallgatók figyelméért. És szeretetéért.
Panaszkönyv a bejáratnál. Csak jót írni bele! |
| « Vissza |
« Béres Zoo » |
Forrás: www.deejay.hu |